Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


El Camino 12. nap: San juan de Ortega - Burgos, 27 km

Június 11. szombat: Hosszú és fájdalmas út Burgos - ig. Végre bent! Újabb remek este, újabb hangos éjjel.

 

Sikerült kissé elaludnom, így morcosan keltem. Hosszú az út Burgos - ig, már rég gyalogolnom kéne... végül, amilyen gyorsan tudtam, összekapartam magam. Hétvége van, és abban biztos voltam, sokan akarnak megszállni Burgos - ban, ráadásul, a nagyobb helyek potenciálisan sokaknak kezdőhely is, hiszen a teljes túrát egyben jóval kevesebben menetelik le. Pamplona, Burgos, Leon, és még néhány nagyobb város kedvelt kiinduló pont St. Jean mellett. (Persze, rengetegen csak az utolsó 100 km-re csatlakoznak). Plusz hétvége, többen akarnak szép helyen maradni szombaton, vasárnap... ezt levezetve rohannom kell!

Na persze, ez nem így működik. Összepakoltam, és mentem kávézni. Közben megismerkedtem egy holland házaspárral, elolvastam az útinfókat, ébredeztem. Gépi kávé, de rossz! ittam kettőt, és nekivágtam az útnak. Jött Marek is, de gyorsan leelőzött. Mert hát, tök jó, hogy rohanni kell csak épp nem bírok. Bandukoltam, néha visszaelőztem őt, aztán ő engem. Szép, erdős, kényelmes szakasz volt, a borongós idő ellenére is tetszett.

Elértük Agés - t, álmos kis falu volt. Hirtelen megjelent Lori és Chris, és mesélték, hogy egy remek helyen voltak.

 

20160611_080702.jpg

 

Ők sem jöttek tegnap sokkal többet, és ma nekik is Burgos a cél. Marekkel befordultam egy bárba, és vettem reggelit: kávét és croissant - t, amit bármennyire is szeretek kölökkorom óta, már marhára kezdtem unni. De, hosszú az út, és enni kell! 

 

20160611_090213.jpg

 

Miután továbbindultunk, Marek szóba elegyedett egy sráccal, és belassult - szegény fiúnak mindkét térde alaposan be volt kötve. esett egy nagyot.

 

20160611_091135.jpg

 

Én kiléptem, amennyire tudtam. Loriékat 8 - kor fotóztam le, kényelmesen reggeliztem, de még így is elértem 9 - re Atapuerca - ba. Végül is, egész jó, nem is aludtam el annyira.

Hosszabb emelkedő jött, hol kavicsos, hol kényelmes, hol durva köves szakaszokkal váltakozva. Fárasztó volt, de élveztem. Bármennyire nehéz, sokkal jobb felfelé menni, mint lefelé, ha az út göröngyös. Felérve a fennsíkra lefotóztam egy kőből kirakott spirált, ami olyan nagy volt, hogy rá sem fért a kijelzőmre.

20160611_094410--jooooo.jpg

 

Pihentem egy nagyot, közben Marek leelőzött megint. Lefelé lassan haladtam a meredeken, a bokám iszonyúan ropogott, tiltakozott, de hát, menni kell, amúgy is, én vagyok a főnök. Muterminátor, gyííí!

Leérve órákon át kis falvakon haladtam keresztül, - legalább nem gyártelep - gondoltam, de borzasztó unalmas volt, ráadásul, szinte végig beton (vagy aszfalt, nem tudom, mi a pontos különbség, mindkettő kemény, lábfájdító, és gyűlöltem végig mindkét fajtát).

Egy bárban dél körül ittam egy kólát, majd megpihentem mögötte egy árnyas kis padon. A szokásos lábmasszírozás közben váratlanul megérkeztek Fedéék! Ismét nevetgéltünk egy sort, közben lefotóztam egy hatalmas dinó-csontvázat.

 

20160611_120815.jpg

 

Marek is megjelent, integettünk egymásnak, ő ment tovább. Mikor előztem vissza? rejtély. Valamivel később én is elindultam, Fedéékkel egyeztetve, hol szállok meg. Ez már szokásunkká vált, mindig megbeszéltük, ki mit céloz meg, hátha találkozunk az albergue - ben is.

Egy borzalmas hosszú autóút következett, sosem akart véget érni. Egy kanyargós lehajtónál leelőztem Mareket, akinek már szintén sebes volt a lába, és szegény, nagyon fájlalta. Néha visszanéztem rá, de egyszer csak eltűnt. Valószínűleg lefordult valahol, hogy árnyékot keressen, mert eddigre már kisütött a Nap, tűzött ránk,és amúgy sehol egy fa vagy bokor. Vagy esetleg más utat ismer, és azon ment. A könyv szerint több irányban is lehet a város felé haladni, én maradtam ezen, végül is, tökmindegy.

Muterminátor üzemmódba álltam, és róttam a métereket. Mindenem fájt, de mentem, mint az őrült. Láttam pár buszmegállót, de ott sem volt árnyékoló. Zarándok sincs sehol. Az is zavart, hogy a sárga nyíl, amit végig követnünk kell, annyira ritka volt, hogy sokszor azt hittem, totál rossz helyen vagyok. 

Égtem, melegem volt, sajgott a hátam, fogyott a vizem, nem volt hova leülni, csak a kocsik húztak el mellettem sorban. A bokám sikoltozott a fájdalomtól, én pedig nagyon csúnyákat káromkodtam. Fucking camino! Hol vannak az emberek? Mi a fenét keresek én itt?? Végre, két óra múlva elértem a Burgos táblát.

 

20160611_140726-burggggg.jpg

 

Tudtam, innen még rengeteget kell gyalogolni, ez csak a város széle, de végre, embereket is láttam. Ez még nagyon kint volt, csupa gyártelep, de nem érdekelt. Végül sikerült egy forgalmasabb részen leülnöm egy padra. Elképesztő fájdalmaim voltak, de összeszedtem magam, és mentem tovább. A következő két órában elhagytam egy Decathlon - t (de jó lett volna bemenni!), sok butikot, és mindenféle üzletet. Az emberek nagyobb része ügyet sem vetett rám, néhányan megbámultak. 

Eljött a vég közben, a lábujjaim visítani kezdtek a fájdalomtól. Ez az a pont amikor tudtam, azonnal le kell ülnöm, különben ennyi volt, végem. Innen kezdve 100-200, néha 300 méterenként leültem 1-1 percre, szerencsére pad volt elég gyakran (khm, bp-i polg.mest.hiv., mondom sok pad!), ilyenkor a borzasztó fájdalmak picit enyhültek. Egy zebrán vánszorogtam épp, amikor egy pasi elkapta a karom, magyarázott spanyolul, és mutatta, hogy 5. Rábámultam, aztán megértettem: még öt km legalább. Megköszöntem neki, és belül üvöltöttem. Még legalább másfél óra ezzel a csiga sebességgel, neeem bííííírom!!!!!

Apránként azért haladtam, követtem a nyilakat. Amikor már azon gondolkoztam, ennyi, nem megy több, megint egy zebrán jött egy fiatal lány bringával. Gyönyörű volt, rám mosolygott, és Buen camino! - zott nekem. Annyira jól esett, olyan üdítő volt a sok fapofa között, hogy új erőre kapva belehúztam. Sajnos többször pofára is estem, mentem a nyilak után, kiírta, hogy 300 m az albergue, követtem, és nem volt ott semmi. Nagyon megutáltam Burgos - t, még mielőtt a központba értem volna.

Végre valahára, olyan négy körül elértem a belvárosi forgatagot. Rengeteg ember tolongott az utcákon. Találtam egy kisebb albergue - t, már megtelve. Keringtem, keresgéltem, és összefutottam azzal a holland házaspárral, akikkel reggel beszélgettem. Mutattam nekik, melyik szállást keresem, ők meg nagyon cukik voltak, elővettek egy hatalmas térképet. Végül elváltunk, és mentem az orom után. 

Hirtelen ott álltam a keresett albergue előtt, és kit láttak szemeim?? Zééééééét! Ott ült egy bárban, és sörözött. Nagyon örültem neki, meg, hogy egyáltalán ideértem. Rendes volt, várt, amíg megyek csekkolni.

 

20160611_202240.jpg

 

Beléptem az albergue - be, szerencsémre még volt hely, fizettem, kaptam pecsétet, fecnit az ágyhoz, aztán az idősebb hospinő megkért, hogy várjak picit, és kiment. Mikor visszajött, kérte a pénzt. Mondtam, már fizettem, de ő csak hajtogatta, hogy fizessek, egyre undokabbul. Kezdett felmenni a pumpám, mutattam az ágyszámot, amit adott, és a pecsétet, magyaráztam, már fizettem, de nem hitte el. A végén rádobtam a credenciált a pultra, és bögdöstem a pecsétet villogó szemekkel, ekkor végre abbahagyta. Elvitt egy szekrényhez, ahol a cipőket tárolják egy gigászi méretű, rejtett, kihúzós ajtó mögött - itt minden ágynak fix és meghatározott cipőtárolója van, kérem szépen!, megmutatta az ebédlőt, majd lifttel felvitt egy folyosóra. (Persze végig vágta a pofákat, mintha valami csaló volnék). Ott át egy másik lifthez, azzal is fel, végül ahogy kiléptünk, rögtön a hálóhelyhez értünk. Rengeteg emeletes ágy volt ott, én felsőt kaptam. Nem voltam túl boldog, ráadásul sehol egy szék. Egy másik folyosóról nyíltak a wc-k és a tusolók. Amúgy tiszta volt minden, csak sok embernek nagyon szűkös.

Miután rendbe szedtem magam, az utcán megvártam Zét, és elslattyogtunk boltba. Holnap vasárnap, és alig lesz valami nyitva, nekem meg nincs semmim... végül a szokásos sajt-croissant-ragtapasz kombó maradt, energiaital, némi nápolyival. Ez szerényebb vásárlás volt, nagyjából 5 eurót költöttem, de 2 napra is van tápom ennyiből, ha nem is luxus, de így is lehet élni. Visszafelé megnéztünk és fotóztunk pár helyet, és sok ismerőssel találkoztunk. Végül az én albergue-em bárját szavaztuk meg, az Zének is megfelelt. Kiültünk, és söröztünk, sajna csak magas bárszéken, de végre ültem, és hideg sört iszogattam!

 

20160611_162847.jpg   20160611_185124.jpg

20160611_170108.jpg

20160611_170116.jpg

20160611_170120.jpg

20160611_192015.jpg

20160611_192136.jpg

20160611_192205.jpg   20160611_192232.jpg

 

Megérkezett közben Marek elcsigázva, nagyon kikészült. Arra jöttek Eduék is, aztán Fede és a családja (ők is itt szálltak meg), és Loriék is, - ő mesélte, maradnak a városban két napot, mert nagyon tetszett nekik és pihenni is akartak. Kiderült, Zé is gyűjtött egy csomó barátot, és sok spanyollal beszélt, akik Eduékat is ismerték. Találkoztam megint a holland párral, pár koreaival, japánnal, akikkel napok óta kerülgettük egymást, és végül hozzánk szegődött egy tündéri fiatal pár, az amerikai - spanyol fiú, Christian és egy meseszép finn lány, Fanny. Együtt iszogattunk, beszélgettünk, amennyire tudtunk, sokat röhégcseltünk.

Zé drága készített egy képet - a hajam, mint mondtam, mindig lapos a sapkázás miatt, röhejes -, de elfelejtette figyelni a fókuszt. Szomorú vagyok az életlenség miatt, de legalább van rólunk egy kép, ha nem is jó... viszont a színem, na az megér egy misét. A fejem barnás rózsaszín lett, mert azt ugye kentem lelkesen, a mellkasom az alap hulla színemhez mérve szinte csoki, a felsőkarom pedig, amit napközben takar a póló, vizihulla - fehér. 

 

20160611_213841.jpg

 

Fannyékkal sokat beszélgettünk, de 9 körül felmentek aludni, és Zé is elindult nemsokára, nehogy kizárják éjjelre a szállásáról. Állandóan elbúcsúztunk, de mindig újra találkoztunk, hihihi.

Miután Zé elment, felvánszorogtam, összeraktam a holmim, és ágyba bújtam. Marekkel nevettünk egy nagyot, mert a szomszédos ágy felső szintjét kapta meg. Átgondolva a napot, levontam a konklúziót - amit eddig is tudtam, csak ma nyomatékosodott is: egy igazán kellemes kezdés után bármikor jöhet a szenvedős, rühellem - szakasz, és amikor a végét járod, még alakulhat szuperré az este.

Good night, Sanchez!

 

U.i.: Burgos amúgy gyönyörű, főleg a katedrális.

u.u.i.: tök jó, hogy hétvége van, mindenki tombol, az egész városban üvölt a zene, nem lehet aludni....

u.u.u.i.: az összes horkoló zarándok ide került??? Sanchez, támadd meg őket !!

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

mentség

(, 2017.11.05 22:38)

Persze,hogy nem figyeltem a fókuszra annyi sör után.

Re: mentség

(alex, 2018.02.22 06:51)

:)))