Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


El Camino 15. nap: Itero de la Vega - Población de Campos, 18 km

Június 14. kedd: Viszonylag rövid nap és pihenés. Azaz, lenne, ha hagynának. Vissza?!? Soha!! Rossz döntés vagy jó döntés? Uff.

 

Hat előtt keltünk Zével, halkan összepakoltunk, és kiosontunk a folyosóra. Kissé nehézkesen öltözködtem a wc-ben, de megoldottam. Zé persze gyorsabb volt, de befogtam hálózsákot gyömöszölni a huzatába (ja, Zé, ha neked is lett volna, tudnád, milyen remek móka minden nap csipásan ezzel szarakodni:D). Végül kicsivel hat után már úton voltunk, bár nem esett túl jól a hideg, és nem is pihentem eleget. 

Az volt a terv, hogy együtt megyünk az első helyig, ahol tudok kávézni, aztán elválunk. Dumálgattunk, aztán nem, aztán megint. Zé jó hatással van a sebességemre, de tudtam, minden gyors menet után keményen megfizetem az árát, másnapra sokkal rosszabb lesz a lábam. Közben meg marhára tetszett, hogy jobban haladok, ha van húzóemberem. 

Nem fotóztam ezen az úton, így nem maradt meg, mikor értünk Boadillába, de Zé nagyon aranyos volt, keringett velem, amíg találok egy bárt, ahol kávéhoz juthatok. Naná, nem találtunk, csak egy táblát egy albergue előtt, hogy ők árulnak, benéztünk, de sehol senki, így maradt egy napos pad. Letelepedtünk, kicsit még beszélgettünk, ezerszer és még egyszer megnyugtattam Zét, hogy menjen csak, és ő végül elindult. Iszonyúan fájt a lábam, fogalmam sem volt, eljutok-e valami értelmes távig ma, de nem tudtam ellene tenni.

Kicsit később jött egy zarándok, bement az alberguebe, és nem jött ki, így én is bementem. Hátul, a teraszon már kávéztak, a konyharészen lehetett rendelni. Bent egy roppant kedves és vidám hospi (vagy konyhafőnök) fogadott, sajnos a nevét elfelejtettem, de mindenáron viccelni akart. Beszélgettünk egy kicsit, és ő előadta, hogy mindenki nyelvén tud pár szót, és igen, magyarul is. Jókat heherésztünk, aztán kivonultam a teraszra kávézni. Zé hívott, de nem tudtunk beszélni, megszakadt a vonal többször is. Ittam még egy kávét, mert naggyon finom volt és jól esett a forró ital, aztán távoztam. Nem tudom, meddig jutok, de ez csak vánszorgás...

Azért lassan eljutottam a Canal de Castilla parti útig, és egész kényelmes terepen, sok kis pihenőt beiktatva végül megláttam a zsilipet Frómista szélén. Csináltam sok képet, ez nagyon tetszett, aztán ismét útra keltem. Erősen hajlottam rá, hogy kiálljak pihenni egy albergueben, és a délután maradjon a lábam nyugalmáé, de még túl korán volt... viszont az égiek sem akarták, hogy legyen egy újabb jó napom, beborult, csepergett az eső, és durva, hideg széllökések jöttek. Néha kisütött a Nap, de aztán eltűnt, és nagy, fekete viharfelhők is megjelentek. Elegem lett mindenből, nem haladtam rendesen, talán nagy zuhé is lesz, eléééég!

Población de Campos - nál egy új alberguebe próbált a hospilány vendégeket fogni. Rám ugrott nagy széles mosollyal, és szelíden húzni kezdett befelé, hogy ez nagyon fog tetszeni, megmutatja, és csak 10 euró, vadi új, és máris pihenhetek, és van étterem is, de közel a bolt, ha az jobb... megütötte a fülem, hogy van saját konyha, ingyen kávé, és közeli üzlet, így mentem vele.

Szép, valóban új és nagyon érdekes helyet találtam, aztán eszembe jutott, hogy kéne egy nagymosás is, így végül maradtam.

Őszintén szólva később megbántam már, de emlékeztettem magam, nincs jó vagy rossz döntés, az ember dönt, aztán kihozza a szituból, amit lehet.

Beregisztráltam, elfoglaltam a szinte luxusszámba menő fülkém, tus, nagymosás, kávé, aztán jött a hideg zuhany. Csak ekkor esett le, hogy sajnos elnéztem, itt nem lehet főzni. A hospilánynál rákérdeztem, pontosan hol a bolt, mire nevetve közölte, hogy csak 2 km. Miiiiiiiii? ez közel van??? berágtam. ha elcsoszogok, meg vissza, az már 4, és reegel megint mehetek ugyanarra, ilyen erővel még simán mehettem volna ma négy km-t. Mi értelme van előre, aztán vissza menni, holnap meg megint előre? Ezen az úton nincs vissza számomra, soha! Csakis előre van. Jajjj.

A zsákomat kiborítottam, és találtam még egy kevés maradékot, egy fél étkezésre volt elég, de még nagyon korán volt, ezt kellett beosztanom egész napra. Bánatomban fotózgattam, aztán megpróbáltam aludni. Hát nemigen ment, mert hol a hospilány jött be nagy zajjal, hol az étteremből valaki, hogy fizessek be menüre. Nem számoltam, de 3-4 óra alatt cirka nyolc alkalommal jöttek, végül élesebben rászóltam egy nőre, hogy értsék már meg, nem kérek, és végre felhagytak a zaklatással. Sikerült elszenderednem, erre berohant a hospi kutyája, és állandóan befurakodott a fülkémbe. Később jött még pár zarándok, naná, ki-be mászkáltak, csapkodtak, én meg azon agyaltam, ha nem mosom ki mindenem, akkor felállhattam volna és inkább bukom a pénzem, de távozok. Csakhogy mindenem csupa víz volt.... au.

Öröm volt az ürömben, hogy a net hajlandó volt rendesen működni, és végre elértem az otthoniakat, sikerült Zével is és Marekkel is konzultálnom. Sok régi ismerőstől jött üzenet, a szurkolásuk nagyon jól esett. A fiúk is aranyosak voltak, így, hogy figyeltük egymást, nagyjából be lehetett lőni, fogunk-e még, tudunk-e találkozni az úton. 

Eljött az este. Alvás szóba sem jöhetett, megint ment a délutáni műsor. Gondolom, iszogatott pár hálótársam az étteremben, mert még éjfél után is szállingóztak a hálóba. Fél egy, végre gondoltam, lesz pár nyugis órám, de hirtelen a hospilány kicsapta az ajtót, és telefonon jó hangosan elkezdett beszélni. Egy után fejezte be - nyomatékosítom, éjjel volt! - amikor már felkeltem, hogy kimegyek és rászólok, hogy csssssssss legyen már.... 

Mit mondhatnék, a hely kényelmes volt és szép, nagyon tiszta és egyedi, az ingyen kávét bunkón iszogattam egész nap, de ez a viselkedés, hogy se kora délután, sem este, sem éjjel nem tudtam rendesen aludni, és állandóan  a nyakamra jártak a menüt tukmálni, ez nagyon nem esett jól. A lábam viszont sokat pihent, a sebeimet rendesen elláttam, így, ha buktam is fél napot, legalább valamire jó volt a korai kiállásom. Nem szívesen mennék vissza oda, de egyébként tényleg érdekes egy hely volt, és maga a fülke tényleg pazar.

Nem voltam elragadtatva a naptól, de az ágynemű levett a lábamról, küllemre is az én ízlésem, meg amúgy is, szóval, ha bántam is döntésem kissé, nem volt mégsem rossz döntés, amúgy is, könnyű utólag okosnak lenni...

Harapj, Sanchi, a nevemben is!

Uff.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.