Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


El Camino 6. nap: Estella - Sansol, 28 km

Június 5. vasárnap: Hosszú bejegyzés egy végtelen hosszú napról. Borkút, Sanchi a népszerű, narancs, főtér. És igen... ohhh yeahhh... my name is... MUTERMIIINAAATOOOR !!!

 

6 előtt felébredtem. A kis boxban, ahol aludtam, két emeletes ágy volt. Alulra kerültem, ami jó, de csak egy konnektor jutott az ágyra, ami nem jó. Mire én lefeküdtem, a felettem alvó nő lenyúlta  a konnektort... Összerámoltam, és indultam a konyha felé, amikor felkelt a másik ágyról egy öreg hapsi, és haláli nyugalommal kihúzta a töltőjét az én konnektoromból. Alig hittem a szememnek. Miatta dekkolhatok a konyhában és várhatom, hogy töltsön valamicskét a mobilom... sajnos néha túl rendes vagyok, és csak akkor osztom ki a másikat, ha már sorozatosan az agyamra ment, így lenyeltem a dühöm és mentem a konyhába. A magammal hurcibált nesscaféból csináltam egy dupla, majd egy sima kávét - igen, hármat, nagyon gyenguska -, és az jutott az eszembe, ha az ürge ezt máshol is eljátssza, jó páran ki fogják osztani. Nem kicsit, nagyon. Úgy kell neki, ha valaki letépi a fejét.

Morcos voltam, mert az én időmet ne más akarja beosztani, de az mentette a dolgot, hogy pontosan tudtam, hova megyek és mikor akarok ott lenni. Amikor a mobilom némi erőre kapott, elhagytam az albergue - t, de azért lefotóztam gyorsan:

20160605_071554.jpg  20160605_071550.jpg

A cél a Bodega Irache, Fuente de vino, vagyis a borkút volt. Ez az amúgy is kedves hely arról híres, hogy ingyen bor folyik belőle a víz mellett, hogy a zarándokok oltsák a szomjukat. Kora reggel eszembe sem jutott ilyesmi, de tervbe vettem, hogy ha tudok, hazaviszek pár kortyot. Azért éltem a gyanúperrel, hogy vasárnap reggel, nyár elején nem biztos, hogy bármi is lesz benne.

Nem hiába ismételgetem állandóan, hogy a legfontosabb dolog indulás előtt az olvasás, így tudtam, hogy a bor mennyisége limitált, és a csap 8 órától nyílik meg. Sőt, azt is tudtam, hogy létezik egy webkamera is, ha idáig eljutott a t. zarándok, élőben akár haza is szólhat. A lányommal indulás előtt egyeztettünk, amikor odaértem, jelzek, ő felnéz a netre, és ha minden jól megy, élőben integethetek neki. Néha offline van a webcam, de akit érdekel, egy próbát épp megér a dolog. Amikor én indultam, otthon ellenőriztem, és működött. Végül nem foglalkoztam vele, lévén nem folyt bor a csapból, így a dolog okafogyottá vált.

Link a webkamerához: 

http://www.irache.com/en/enoturismo/fuente-del-vino.html

Útnak indultam, ki a városból. Kevesen voltak az utcán, de a szemétszedők dolgoztak, és a főút végén egy sarkon tucatnyi fiatal még after party - t nyomott. Ujjéztak, és tapsoltak nekem spiccesen. Nagyon helyesek voltak, kínálgattak borral meg sörrel, és mutogatták, merre menjenek a túrázók. 

Gyorsan odaértem a kúthoz, páran már álldogáltak ott, néhányan próbálkoztak is a csappal, de még nem volt 8 óra, így fotózgattam kedvemre.

20160605_075813.jpg

20160605_075803.jpg

20160605_080049.jpg

20160605_075626.jpg  20160605_075746.jpg

Végre 8 óra lett, de semmi. Türelmesen vártam, mindenki, aki ott volt, tett egy próbát, de a bornak hűlt helye volt. Így aki maradt, fotózgatott, aztán továbbállt. Amikor végre a csaphoz jutottam, és nem takarta senki, előkaptam Sanchit. Minden jobb helyről van vagy Mr Beee, a bárány, vagy Sanchis képem, nehogy már pont ezt hagyjam ki! Extra jó a humorom, és hülyeségek kitalálásában egy zseni vagyok, így készültek el eme remekműveim:

20160605_080313.jpg  20160605_080322.jpg

Mint látható, Sanchez a bortól nem, de a helyi víztől fejre állt. Amikor elkészültem, a többség vette a lapot, jókat nevettek, és Sanch hatalmas tapsot kapott. Rögtön sokan jöttek spanoskodni, ki vagyok, honnan, és mi ez az egér? Na ugye, milyen könnyű haverokat szerezni, némi őrültséggel? 

Akadtak követőim is, páran előszedték a plüssüket, és plagizátorkodva a csapon ők is fotóztak. Sanch mozgalmat indított ezen a reggelen! Volt még egy jó ötlet, egy lány leszedte a kagylóját a hátizsákjáról, és a kút vizét abból szürcsölte, a barátnője pedig fotózta. Őt is leutánozták néhányan, aztán ahogy jött a következő zarándokhullám, továbbálltunk. de gyorsan lekaptam a múzeum épületét is.

20160605_075751111.jpg  20160605_080842.jpg

Ezen a napon nem terveztem, az volt a cél, hogy megyek, amíg csak bírok. Jó hosszú és unalmas szakasz következett, de végre egy domb tetején találtam egy bárt, és ihattam egy rendes, főzött kávét.

20160605_094055.jpg

Továbbhaladva megint egy hosszú szakasz következett, de élveztem. Meleg lett, napsütés, az út kényelmes, sok szép domb, remek levegő, mi kellhet egy vándornak? Végül beértem Villamayor de Monjardí - ba. 

20160605_101155.jpg  20160605_101536.jpg

A templom után kétfelé ágazott az út, de megláttam valamit, és nem arra mentem, mint mások. Volt, aki követett, de sokan csak bámultak ránk. Nem kell pánikolni ilyen esetekben, mivel dombon álltunk, figyeltem, a lenti túrázókat, és láttam, a két út összeér, így nyugodtan mehettem fotózni. Nekem ez tetszett, és csak picit kerültem, megérte.

20160605_102220.jpg  20160605_102227.jpg

Ki hinné, ismét hosszú szakasz következett. Nagyon melegem lett, végül megláttam egy büfékocsit. és kilőttem, mint a nyúl. A szokásos hosszú kávém mellé kaptam pecsétet és egy ajándék mini muffint, nagyon aranyosak voltak az eladók. Újult erővel bandukoltam tovább, és lőttem egy olyan képet, ami szerintem minden camino oldal elmaradhatatlan kelléke.

20160605_1216202222222.jpg

Itt jöttem rá, mi az egyik gond a bakancsommal. A rozoga bokám miatt muszáj volt magas szárút vennem, ami előnyös tartásban, de hátránya pont a magas szár. Hiába szellőzős egy lábbeli, ha dögmeleg van, cipekedünk, bizony jobban befülled a láb. Természetesen többször megálltam, és mindig levettem a bakit, nem volt nedves a zoknim, de visszavéve éreztem, hogy kissé meleg, nem tökéletes a komfortérzetem. 

Bandukoltam tovább, elképesztően hosszúnak tűnő úton, és elértem egy hatalmas gazdaságot. Sehol egy fa, vagy árnyék, mégis olyan kis takaros volt az egész, hogy már - már betolakodónak éreztem magam. Végre a távolban megláttam egy fás csoportot, és összeszedtem minden erőm, odavonszoltam magam, lerogytam az árnyékba, letéptem a bakim, ittam, és végigdőltem a füvön. Az aznapi túratársaim nagyjából azok voltak, akikkel napok óta kerülgettük egymást. arcról sokukat felismertem. Mindenki köszönt mindenkinek, ez olyan családias és barátságos... volt ott két német férfi is, én korosztályom, találkoztunk már párszor. Az egyik magas, nagydarab maci, a másik egy alacsonyabb, jóképű fazon. Ő épp narancsot pucolt, nagyon megörült nekem, felpattant, odajött, és a felét nekem nyújtotta. 

Nem volt pofám elfogadni, de nagyon kedves gesztus volt tőle. Intettem, magyaráztam, hogy köszi nem, de nagyra értékelem, erre a felet is félbetörte. Jajj, te drága ember! Nevetve mutogattam, hogy egy cikk épp elég, nagy nehezen, de annyit adott, és visszaült a haverjához. Bekaptam a cikket, és eszméletlenül élveztem, ahogy a hűs narancslé eltöltötte a szám. Ekkor feltűnt egy ember az úton, és mindenki némán bámulta. Lehetett az úr 70 - 75 éves, magas volt, szikár, fehér vasalt ingben alkalmi nadrágban és cipőben, fején szalmakalappal. Nem volt nála semmi, sem egy korty víz, sem táska. Féltem, nehogy rosszul legyen, nagyon - nagyon meleg volt, de rendkívül határozottan járt, odaintett nekünk, aztán befordult egy magas ágyásba és eltűnt. Összenéztünk a németekkel és elismerő pillantásokat váltottunk. Ilyen egy vérbeli, kemény, igazi spanyol úr! Pár perc múlva felcuccoltunk, és mindenki továbbállt. 

Nagy meglepetés: újabb végtelen hosszú szakasz jött. Jojózott a szemem a melegben, és végig azon agyaltam, milyen nudli vagyok az idős úriemberhez képest. 

20160605_123507.jpg

Nem tudom, pontosan mikor értem Los Arcos - ba, de találkoztam a lányokkal, és a főtéren egy hívogató teraszba botlottunk. Azonnal megszavaztuk, hogy ennyi nekünk kijár, és igenis, kell néha egy kis rongyrázás. 

20160605_145354.jpg  20160605_141139.jpg

Dumálgattunk, hűsöltünk, de abban egyet értettünk, hogy még nagyon korán van mára megállni, továbbrohanni viszont felesleges, majd megyünk komótosan. A képeket visszanézve, Sanchót 14.10 - kor fotóztam, és három körül, folytattuk az utat. Ilyen melegben nem szabad az árnyékban való pihenést elhagyni, ha fáradtak vagyunk, mindenképpen hagyjunk időt a testünknek némi regenerációra! 

Elindultunk a szép kis városkán keresztül, és jött az a szakasz, ami rémálmaimban tér vissza. Egyébként nagyon élveztem, aztán nem, aztán sokat káromkodtam. 

20160605_145338.jpg  20160605_145342--486-x-648-.jpg  

Miután kiértünk a városból, egy kellemes szakasz jött, nem volt sok kavics, de annyira hosszú és unalmas volt, hogy az leírhatatlan. Ilyen órákban érzi az ember, hogy megállt az idő. Mint várható volt, mindenki a saját ütemében menetelt, az összes zarándok szétszakadozott Nagyjából itt kezdtem el hülyeségeken agyalni. Az indulásom előtt váratlanul elhunyt barátom, Noé arca is állandóan előjött, de mindig elhessegettem magamtól. Itt és most nem volt alkalmas, hogy rágódjak bármin. Voltam már ilyen végletekig kimerítő szituban, kevés evéssel, vitamin hiánnyal, kimerülve, és pontosan tudtam, a hülye gondolatok mindjárt megrohannak. Így is lett. Sok marhaság jutott az eszembe, aztán nyekkent a bokám, belassultam. 

Lassan bicegtem, de próbáltam valamiféle belső ütemet kialakítani, amikor eszembe jutott a lányom. Viccből sokáig muternek hívott, később poénoknál előjött, hogy kemény vagyok és elszánt, mint a szikla. Mint egy terminátor. Ebből fakadt, hogy az ő mamija... egy MUTERMINÁTOR. Na, azóta is hülyére röhögjük magunkat ezen, és ott, a kietlen úton, felötlött bennem, mit szólna most. Kb ezt: "Hajrá, gyerünk, go, te vagy az igazi muterminátor! Tudod, mint Rocky: nem fáj! nem fáj! Go! Go! Muterminátooor!!!!"

És ez hatott, hiába, tényleg sok minden fejben dől el. Összevakartam magam, fittyet hányva a fájdalomra, a lányom hangja zúgott a fülemben, kiléptem, felvettem egy új tempót, és tartottam! Egy, kettő, egy, kettő... néha annyira izzott a bokám, hogy megint sántikáltam, de pár perc kímélés után megint kilőttem. Nagyjából, mint egy futóbolond. Visszafordulva a távolban megláttam az olasz családot, Federico - ékat, nagyon megörültem nekik, de mi jóval előrébb voltunk. Nem emlékszem pontosan, a fák előtt vagy után váltott - e a terep betonra, de borzalmas volt azon a kőkemény rugalmatlan valamin menetelni. Egyszer csak megláttam néhány fát, és ahogy bírtam, odasiettem. A lányokkal itt bevártuk egymást. agyaltunk, mikor érünk lakott területre, és hogy ez kegyetlen egy út. Kifejtettem abbéli nézetem, hogy ez olyan, mintha idegenlégiósok volnánk, és ez az út számomra nagy csalódás, a camino alatt én sok erdős területre számítottam, ehelyett rengeteg a kő és a beton. Persze, várható volt ilyen is, de ez már a sokadik olyan rész volt, ami nem átlag emberi láb alá való. A pici fák kevés árnyékot adtak, muszáj volt haladni. 

Megint ugyanazt játszottam, hülye gondolatok, muterminátor, boka nyekken, alex sántít, alex kilő, alex sántít... és végre egy marha nagy domb, és rajta valami kisváros vagy falu, Sansol. Kínszenvedés volt az emelkedő, és rettentő hosszú, de mint mindig, erre is feljutottam valahogy. Elkezdtük figyelni a falragaszokat, táblákat, és találtunk egy kis mellékutcában egy helyes épületet. Nem olcsó, nem drága albergue. Albergue! Hurrá! Nagyon közel voltunk a nagyobb Torres del Rio - hoz, de képtelenségnek tűnt a továbbjutás. Bezuhantunk a szállásra, egy tündéri, igazi spanyolos, autentikus hely volt. Lecuccoltunk, elrendeztük magunkat, műtöttük a hólyagokat, aztán meghívtam a lányokat egy kancsó sangriára. Ezt már otthon elképzeltem magamnak, ki nem hagytam volna. Kis kancsó volt, nem is olcsó, mindenkinek egy pohár jutott, de minden pénzt megért. Nem borivóként csak a sangriát szeretem: jéggel és sok gyümölccsel, és így kaptuk, hála égnek. 

Később ettünk is egy keveset, jót röhögtünk a blogger büdi kolbászán - persze nem volt az, csak szegény már napok óta hurcolta, alig bírt ránézni -, fotóztuk a kertet, és ittunk egy sört. A képeken kissé romosnak tűnik a hely, de becsapós, belülről teljesen rendben volt. A lábáztatót kihagytuk, de maga az ötlet remek, és nagyon kedves.

20160605_203834.jpg

20160606_070424.jpg

20160606_070431.jpg

20160606_070435.jpg

Ételt nem kívántam, pedig rendesen kimerültem, viszont állandóan szomjas voltam. Befutottak az olaszok is, meg még páran, így végül estére meg is telt a szoba. Később Fede - ék előadták nekem, milyen sokat nevettek rajtam. A távolból nézve szürreálisnak látták, hogy hol sántítok, hol szinte repülök. Meséltem nekik kézzel - lábbal, hogy én vagyok a muterminátor, ezen könnyesre röhögtük magunkat. Lefekvéskor vettem észre - emeletes ágy fent, uppsz -, hogy visszagyulladt a beton miatt kialakult hólyag a sarkamon, és kétszer akkora lett, ráadásul lángvörös, és izzik mindkét lábam. 

Remek.

Kitartó kis tappancsok, rohadt gyorsan gyógyuljatok meg!

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Kamagra Dosis Maxima Elllous

(Ellgoca, 2019.09.04 03:40)

Amitriptyline 50 Mg For Sale <a href=http://etrobax.com>cialis from canada</a> Viagra Torino Buy Zithromax Powder